“Amikor a nyugati kereszténység elveszítette a hitét Isten Igéjében, akkor a nyugati kulturális mozgalmaknak két lehetőségük maradt. Az egyik a hit krízise volt, ami azt mondja, hogy nincsenek bizonyosságok, nincsenek igazi morális értékek, nincs mondanivaló, egy szóban kifejezve ez a nihilizmus. A másik lehetőség új abszolutizált irányzatok követése volt mint például: a kapitalista értékeké, a kommunista párt ideológiáié, tudományé, technikáé, önfejlődés vagy más hamis istenek. Ez valójában a felvilágosodás, romantika, fasizmus, kommunizmus és kapitalizmus története. Amikor háttérbe szorul Isten, akkor az istenek (mai ideológiai lehetőségek) annál fényesebben kezdenek el tündökölni.” Frank Sawyer, Isteni célok és emberi lehetőségek
A nyugati gondolkodás egyik meghatározó témája a rész és az egész egymáshoz fűződő viszonya. A fogalmak változnak ugyan, de a lényeg ugyanaz: e kettő egymáshoz fűződő viszonya és a következtetések annak megfelelően, hogy hogyan határozzuk meg a viszonyokat. Ez a megkülönböztetés egyébként fontos segítséget nyújt nekünk a gondolkodáshoz, ugyanis két hibától is megóv, ha a rész és az egész egymáshoz fűződő viszonyában gondoljuk végig a dolgokat. Az egyik, hogy miközben az egésszel foglalkozunk, nem vesszük számításba, hogy az nem más, mint részek összessége. A másik, hogy miközben egy-egy részen gondolkodunk, figyelmen kívül hagyjuk, hogy ez a rész egy egész részét alkotja, ennél fogva nem lehet abszolút. Az első túlhangsúlyozása idealizmushoz vezet, a második túlhangsúlyozása materializmushoz.
Sawyer a hitről, mint körülhatároló aspektusról beszél. Az aspektus nézőpontot jelen, de itt nem csupán egy a többivel azonos nézőpontról van szó, hanem ez a nézőpont egyfajta rendszerező nézőpont. Az egész és a rész egyszerre-látása. Talán én ezt így fogalmaznám meg (és remélhetőleg nem tévedek nagyot) hogy a hit körülhatároló aspektusa a dolgok holisztikus szemléletét jelenti. A nagy egészbe foglalt részek együtt-látása úgy, hogy az aspektus maga nem része annak, amit lát.
Ez a téma számomra az utóbbi egy évben lett hangsúlyossá, amikor magam is átéltem azt a felismerést, hogy lehet egyazon dolognak számos olvasata annak megfelelően, hogy milyen aspektusból vizsgálom. Egészen odáig, amíg egy adott dolgot csak egy aspektusból láttunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak ez az egy aspektus létezik, vagy hogy csak ez az egy aspektus igaz. A másik más aspektusból szemlélve megfogalmazott véleményét is a saját aspektusunk szempontjai szerint értékeljük.
Az elmúlt egy évben egyazon egyház radikálisan különböző arcait volt lehetőségem közvetlen közelről látni. Korábban volt egy keretem ennek az egyháznak az értelmezésére, amiben a rész és az egész lényegében nem tért el egymástól (lásd: tárgyállandóság a korábbi bejegyzésben). Amikor szembesültem azzal, hogy számos más aspektus is létezik, választás elé állított a helyzet: vagy az a következtetést vonom le, hogy az összes többi szempont téves, vagy azt, hogy nem csak egy szempont van, és hogy minden szempont releváns. Ez azonban egy nihilista szemlélet. Ha azt mondom, mindenkinek igaza van, azt is mondom, hogy senkinek nincsen igaza, és végül ezzel azt állítom, hogy az igazság fogalma nem releváns, mert nincs igazság. Nem lehet egyszerre A-nak is és B-nek is igaza. És nem tévedhet egyszerre A is meg B is, hacsak nincs egy aspektusok fölött álló egész. Így jutottam el a rész és az egész viszonyához.
Sok szempontot adott ehhez Umberto Eco, A rózsa neve című regénye. A regényben egy könyvtárról van szó. Az, ahogyan érzékelem a könyvtárat a már megszerzett ismereteim alapján, nem azonos azzal, ami a könyvtár. A könyvtárnak tőlem, a szemlélőtől függetlenül létező saját struktúrája van. A szemlélődésem nem befolyásolja a könyvtár struktúráját. Tehát az egész a könyvtár tőlem függetlenül létező struktúrája, a saját aspektusom pedig a rész, ami a könyvtár megismerésére tett próbálkozásaim eredménye. Azt gondolom, rengeteg vita és háború megelőzhető lenne, ha figyelembe vennénk, hogy aspektusaink csupán részei egy egésznek. Pál apostol ezt mondja: töredékes az ismeretünk (rész szerint való).
A hit mint körülhatároló aspektus azt jelenti, hogy ezt az egész történetet, ami rólunk szól, nem a könyvtár egy sötét szobájának a perspektívájából szemlélem, nem is egy külső álláspontból azt állítva, hogy ez a tárgyilagosság, hanem egy olyan aspektusból, amely a tudós alázatára sarkall: valami olyasmivel van dolgom, ami meghaladja az én fogalmaimat. Az ember képtelen az egész teljes megismerésére, és a részek megismerése közben ennek a gondolatnak a figyelembe-vételéhez a hit körülhatároló aspektusa szükséges.
Klasszikus alap-szituáció a rész és az egész egymáshoz fűződő viszonyában a Teremtő és a teremtmények viszonya. Ha a teremtő hiányzik a megismerésünkből, szükségképpen a teremtmények közül azonosítunk valakit vagy valamit az abszolút igazzal: így születik az ideológia.
