“A fasizmus: szellemi restség, mondja Romm, tudatlanok és félműveltek türelmetlen gesztusa a világ valódi és keservesen bonyolult problematikájával szemben. A könyvégetés gyilkos leegyszerűsítés, akár a haláltábor. Primitív hite annak, hogy a “megzavaró” könyvekkel együtt a zavarba ejtő tényeket is eltüntetik a hóhér szimplifikáló vaskezei.” Pilinszky János, Hétköznapi fasizmus, Új ember, 1966. május 15.

– Már engedje meg, ezt nem hiszem el – mondta Woland. Ilyesmi nem létezik: kézirat sosem ég el… olvassuk Bulgakov Mester és Margaritájában és annyi mindenesetre igaz belőle, hogy legalábbis a gondolatot nem lehet elégetni.

A bűnnel folytatott harcában az ember mégis újra meg újra megpróbálja az emberek és könyvek elpusztításával elpusztítani a gondolatot. A lehető legegyszerűbb megoldás ez: a rosszat azonosítjuk egy személlyel majd mindazokkal a személyekkel, akik hisznek ennek a személynek. Ilyen alapon üldözték Jézus követőt az első századokban, de ilyen alapon üldözték Jézus nevében az “eretnekeket” a középkorban. Az inkvizíció kristálytiszta kiábrázolása ennek a szemléletmódnak. Leleplezi gyilkos leegyszerűsítéseinket.

A bűn tárgyiasítása (megtestesítése, megszemélyesítése, objektívizálása) a legelterjedtebb leegyszerűsítés. Azzal, hogy a bűnt azonosítom egy személlyel vagy egy csoporttal, azt teszem, mint amit a járványügyi szakértő vagy az országos tisztifőorvos: karantént rendelek el a járvány sújtotta területen. A tárgyiasított bűn lehetőséget ad nekünk arra, hogy kinyilvánítsuk, hogy mi nem vagyunk fertőzöttek. A járvány egy adott területen pusztít. A járvány konkrét személyek konkrét tetteiben nyilvánul meg. Én nem vagyok fertőzött!

Pilinszky Mihail Romm Hétköznapi fasizmus című filmjéről ír, de mivel 1966-ot írunk, amikor ez a publikáció megjelenik, rögtön elkezdünk a sorok között olvasni, és rádöbbenünk, hogy az állítólagos elsődleges jelentés csupán a másodlagos jelentés. A fasizmusról lehetett írni, mert a kor bevett narratívája volt, hogy a bűn ott található. Ebbe a témába bele lehetett csomagolni olyan kemény üzeneteket is, amelyek a bűn és a társadalmi erkölcs romlottságának a lélektanát leplezetlenül járja körül. Mint például a Sánta Ferenc regénye alapján készült Ötödik pecsét. Ott a “bűnösök” a nyilasok. Amikor a bűn tárgyiasításáról beszélek, akkor nem azt állítom, hogy amiben tárgyiasítjuk a bűnt, az nem bűn, vagy nem a megszemélyesítésre használt ember a bűnös. Az üzenet az, hogy nem csak ő a bűnös.

Pilinszky a fasizmus kapcsán (a korabeli társadalmi közmegegyezés szerinti “bűnösség”) azért leírhatja, hogy tulajdonképpen mi is a bűn. De csak az érti, aki képes nem-tárgyiasított módon gondolkodni az emberről és mindarról, ami az emberrel kapcsolatos. Ezt a definíciót fogalmazza meg ott: “Amivel adós marad (a film), az az egészen pontos válasz. Hogyan védekezhetünk a leghatékonyabban a fasizmusnak az emberi ösztönök mélyén bujkáló fenevadjával szemben?” Egy kérdésként újrafogalmazott megközelítés: a fasizmus az emberi ösztönök mélyén bujkáló fenevad. Mi az emberi ösztönök mélyén bujkáló fenevad? A bűn, de a bűn nem csak a “fasizmus”, hanem minden olyan izmus, aminek a nevében embereket hurcolnak meg, semmisítenek meg, aminek a nevében háborúkat vívnak (akár kereszteseket, akár nem), aminek a nevében embereket kínoznak és ölnek meg, aminek a nevében könyveket égetnek, tiltanak be, cenzúráznak. A bűn ezer módon tárgyiasul és a legnagyobb önbecsapás, ha egyetlen tárgyiasulásával azonosítjuk. Mert az izmusok is az emberi ösztönök mélyén bujkáló fenevad tárgyiasulásai. Az izmusok mind mi vagyunk: az ember.