“Az emberek azzal tartoznak nekünk, amiről úgy képzeljük, meg kell kapnunk tőlük. A cél, hogy elengedjük nekik ezt az adósságot. Elfogadván, hogy mások legyenek, mint képzeletünk teremtményei, Isten lemondását követjük. Én magam is más vagyok, mint aminek képzelem magam. Ennek tudatában lenni nem más, mint maga a megbocsátás.”
Simone Weil, Jegyzetfüzet, (Üresség és kompenzáció)
A megbocsátás mindig a külső történésektől, elégtételektől és jóvátételektől függetlenül fogalmazódik meg bennünk. A megbocsátás, ami a másik cselekvésére adott válasz, előre vetíti az újabb harag és sértettség bekövetkezését. Mert ami miatt haragszom, és ami sért, az a másik mássága. A mássága, ami csendes lázadás az én a másikat magamba olvasztani igyekvő törekvésemmel szemben. A legalapvetőbb vétek, amit a másik ellenem elkövet, hogy nem azonos velem - más. Nem érzi, amit érzek, nem látja, amit látok és nem tudja, amit tudok. Az én tapasztalataim nem az ő tapasztalatai. És ez persze, fordítva is igaz. A haragot az az illúzió táplálja, hogy a másik ugyanazt érzi, tudja és látja, azonosak a tapasztalataink, és ő ennek ellenére mégsem kér bocsánatot. Az igazság azonban az, hogy egyazon dolog kettőnk különböző perspektívájából egészen másnak látszik. Csak azt bocsáthatom meg a másiknak, hogy a másik nem én vagyok. De bűnös-e a másik a másságáért? Fordítsuk meg: bűnös vagyok-e azért, mert nem vagyok olyan, mint te? (Bűnös vagyok, de nem azért, mert nem vagyok veled azonos).
Magamban döntöm el, hogy nem jogos a haragom, és a sértettségem csak nekem árt. Amivel tartozik nekem a másik, az tulajdonképpen szerintem meglévő adósság. Még akkor is az én követelésem, ha a másik szeretetből vagy alázatból jogosnak ítéli a követelésem. Egyetlen igazán komoly vétek sem jóvá tehető, amit a másik ellenem, vagy én a másik ellen elkövettem. Lehetetlen egy valódi vétekért elégtételt adni. Ha valaki meghalt; ha egy kézirat elégett; ha egy nőt (férfit) megcsaltam; ha hazug szavakkal vádoltam meg valakit; - ezek mind egyszeri és megismételhetetlen élethelyzetek. Ha a megbocsátás jóvátétel lenne, akkor ezek a tettek megbocsáthatatlanok lennének. Visszaadhatatlan és kompenzálhatatlan. Egy gyermek halálát mivel lehet jóvá tenni? Semmivel. Csak én, a sértett vagyok képes ennek az ügynek a lezárására: megbocsátok.
A megbocsátás felmentő ítélet. Amikor a sértett ejti az elkövetővel szembeni vádakat. Eláll a bírósági tárgyalástól. Nem követel elégtételt. Mert belátja, hogy egyetlen vétek sem jóvátehető, ami valóban vétek a másik ellen. A vétkek, amelyeket a másik ellen elkövetünk, csak megbocsáthatók, de nem jóvátehetők. Ezért imádkozzuk: bocsáss meg, miképpen mi is megbocsátunk. Tetteink, amelyekkel kedveskedünk a másiknak, puszta hála a megbocsátásért, de nem jóvététel. Mert a vétkek jóvátehetetlenek. A vétket csak a kegyelem oldja fel.
