“Meg akarom mondani, amit tudok, magamról, s azt is megmondom, amit nem tudok. Mert valamint a te világosságodból tudom, amit tudok, éppen úgy afelől, amit nem tudok, tudatlanságomban maradok mindaddig, amíg sötétségem napfénnyé nem változik színed előtt.” Augusztinusz, Vallomások (10. könyv, V. Fejezet: Csak Isten ismeri egészen az emberi lelket)

Tulajdonképpen mi az intimitás? Az intimitás szavunk az intimitas latin szóból származik amelynek a jelentése a következő: belsőség, bensőségesség, barátság, meghittség, bizalmasság, bizalmas, szűk körben ismert, személyes dolog, apróság. Valami belül lévőbe történő beavatottság. Mit találunk belül? Az intimitást képesnek kell lenni elhordozni, ugyanis mindaz, ami egy másik ember bensőjében található, elhordozhatatlan számomra, mert annyira más és annyira ismeretlen. Ami belül van, az még azt is megrémíti, aki magába néz. Mert belül a strukturálatlan vágyak, érzések és gondolatok káosza található. Az intimitás nem valami megcsinált dolog, hanem az a nyitás és nyitottság, amikor feltárul előttem egy másik ember által a nehezen kezelhető benső világa.

lerágott és elkoptatott szó, mivel ez is összefüggéstelen. Az intimitásunk mintájául az Istennel kapcsolatos intimitásunk szolgál. Isten a szívek és a vesék vizsgálója. Az ókori ember a “bensőre” gondolt akkor, amikor a “szívekről és a vesékről” beszélt. Valahol gyomor tájékon van az a “benső”, amiről szó van. Egész bensőm áldja az ő szent nevét. Nem a “szív” állt a középpontban, és egyben nem is az érzelmek, hanem a “belső ember”. Leegyszerűsítő ehhez képest az, amit mi a szív metaforájával fejezünk ki, mert ilyenkor csak érzelmekről beszélünk. A “benső” amiről a Biblia beszél minden, ami az ember. Minden, ami feltáratlan a másik számára. Csak Isten ismeri a “bensőnket”. Ez egy olyan mértékű intimitás, amiben Isten olyan összefüggéseket is ismer a “bensőnkből”, amelyet mi magunk nem. Tudja, mit tudunk magunkról, és tudja, amit még nem tudunk.

Augusztinusz a Vallomásokban arról ír, hogy Isten világossága által válik világossá, hogy mi van bennünk belül. Isten megvilágítja azokat az összefüggéseket, amelyeket eddig nem láttunk. Ezzel együtt a magamra, saját “bensőmre” vonatkozó tudatlanságom is akkor válik sötétségből napfénnyé, ha Isten megvilágítja bensőm összefüggéseit.

Egy olyan megismerésről van itt szó, ami az Istennel kapcsolatos intimitásomban gyökerezik. Ennek az intimitásnak nem én vagyok a forrása, hanem Isten. Isten előbb ismert engem, minthogy én ismerhettem volna magamat. A teremtettségemben gyökerezik Isten rám vonatkozó ismerete. Ő ismeri az én bensőmet. Minél jobban megismerem őt, annál jobban megértem saját “bensőm” rejtett összefüggéseit. Istenhez fűződő intimitásom válasz Isten hozzám fűződő intimitására. Isten önfeltárása is, amikor megismerem magamat olyannak, amilyennek ő ismer engem. Az, hogy milyennek lát engem Isten, sok mindent elmond arról, hogy kicsoda Isten. Isten  kijelenti magát, így ismerem meg Isten “benső” világát. Rám vonatkozó ismeretét.

Ez egészen más intimitás, mint amit ez az elkoptatott és ellelkiesített szó jelent. Isten ismeri a “bensőmet”, és ahogyan megismerem őt, megismerem mindazt, amit nem ismertem mindeddig saját benső világomból.

A folyamat bennem saját önismeretem kudarcából fakad. Amíg a folyamat fordított, és én látom Istent olyannak, amilyen én vagyok, nem vagyok intimitásban vele. Isten önkinyilatkoztatása indítja el ezt a folyamatot: amikor már nem az a fontos, hogy mit gondolok én Istenről, hanem az, hogy mit gondol Isten rólam. Nem én vagyok már az önismeret forrása. Honnan tudhatnám, hogy Isten mit mond magáról? A kinyilatkoztatásából: a Bibliából.

Egy szerzőt akkor szeretek valóban, ha olvasom a műveit, és akkor engedem be a belső világomba, ha hagyom, hogy a műve olvasása által feltáruljanak előttem lelkem (bensőm) eddig számomra ismeretlen összefüggései. Ha nem olvasom a szerzőt és ezért nincs hatással rám a műve, nem vagyok vele bensőséges viszonyban, ezért rejtve marad mindaz, amit a szerző a művei által feltárhatna előttem. Augusztinusz után szabadon: Tolle lege (vedd és olvasd).