„A filozófiában később vita alakult ki arról, hogy melyik ideák – ha egyáltalán léteznek – velünk születettek (idea innata). A kérdés az volt, hogy léteznek-e valamiféle a priori vagy „adott” premisszák (megértési folyamatok), amelyek tudatunk automatikus velejárói, vagy képzeteink és értelmünk pusztán a tapasztalatokból származnak? Ez a vita teljes eredményt csak Descartes-tal (deduktív racionalizmus) és Locke-kal (induktív empirizmus) hoz, amely két oldalt majd Kant igyekszik egyesíteni. A kérdésnek azonban messzire – egészen a középkorig – visszanyúló gyökerei vannak.”
Frank Sawyer, Filozófiai perspektívák, Pál apostoltól Aquinói Tamásig, 128. o.
Emlékszem, amikor egyetemen először kezdtem filozófiával illetve rendszeres teológiával foglalkozni. Egy darabig elkötelezetten olvastam a könyvet, majd meguntam, hogy nem értem. A megértést részben az olyan fogalmak akadályozták, amelyeket nem ismertem. Például az idegen (latin) kifejezések. Ezért úgy döntöttem, hogy magam mellé veszem az idegen szavak szótárát, és minden egyes idegen szót kikeresek belőle. Ez sokat segített, de még mindig jórészt nem értettem, hogy tulajdonképpen miről is van itten szó. Amikor az ember ilyen nehéz területet akar meghódítani, mindig újabb kihívások várják. Idővel rá kellett jönnöm, hogy szükséges ide egy filozófiai szótár is, ami abban segít, hogy az egyes magyarnak látszó, de egészen sajátos jelentést hordozó fogalmakat is megérthessem. Volt, amit sikerült is így, de volt, amit nem. Mert például a szerzők nem ugyanazt értették ugyanazon fogalmak alatt. Több féle jelentést hordozott egy-egy szó, attól függően, hogy az egyes szerzők milyen újabb tartalommal töltötték meg. Végül rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen csak olvasnom kell a szöveget, és a szöveg (ahogyan a Biblia is) saját magát magyarázza. Idővel egyre világososabbá vált, hogy az egyes fogalmakat az egyes szerzők milyen értelemben használják, és így kezdett oszlani a homály. Az történt, hogy értettem, hogy mit olvasok, de elmagyarázni nem tudtam, így rendre kudarcba fulladtak a próbálkozásim, hogy a diáktársaimnak segítsek megérteni ezt az egész történetet. Ez azért van, mert ezt a megértési folyamatot nem lehet megspórolni.
Minden tudományterület dolgozik egy sajátos fogalom-rendszerrel. Ez olykor csak az általa használt fogalmakból áll, de leggyakrabban olyan fogalmakból, amelyeket más területeken is használnak, de itt egészen más jelentéstartalommal bírnak. A teológiának, sőt egyáltalán a hitről történő mindenfajta beszédnek van egy sajátos fogalomkészlete és ezek a fogalmak speciális jelentéssel, vagy többletjelentéssel bírnak ebben az összefüggésben. Vannak olyan területek, amelyeket játszva sajátítottunk el, és természetesnek is veszünk, de vannak olyanok, amelyeknek az elsajátításához annyi erőfeszítés szükséges, mint egy új idegen nyelv megtanulásához. Szótárazás, szövegértés, beszédkészség, stb. Minden ember használ egy értelmezési keretet. Az értelmezési keret lényegében olyan, ami viszonyítási pontokat jelent, egyfajta koordinátarendszer, amiben az újonnan érkező információkat könnyedén értelmezni tudom. Valamilyenfajta megoldó kulcs. Legtöbbünk azonban nincsen tisztában azzal, hogy saját ítéletalkotásaink saját értelmezési keretünk összefüggésében születnek. Ilyen értelmezési keret ma a pszichológia, ami mielőtt a vallással kapcsolatba kerülhettél volna, már megvolt, és ebben a pszichológiai értelmezési keretben minden a Bibliából hozzád érkező információ pszichológiai tartalmat kap. Úgy tapasztalom, hogy ez a keret nagyon kevés teret enged az önreflexióra, az önmagam gondolataink a rákérdezésére úgy, hogy saját értelmezési kereteimet vitatom. A könyvek, netes anyagok, áhítatok és különféle kegyességi termékek általában a pszichologizáló értelmezési keretet használják. De ez nem az egyetlen értelmezési keret. Rájöttem, hogy ha előrébb akarok lépni a megértésben, szükséges egy új szemléletmód. Másként ránézni ugyanarra a dologra. A filozófia évezredeken keresztül szolgáltatott értelmezési keretet az Istenről való gondolkodásnak. Valahol ez a párbeszéd megszakadt. Megpróbáljuk felvenni a fonalat.
Ha másként szeretnénk ránézni ugyanarra a dologra, akkor egy új gondolkodásmódot kell elsajátítanunk. Például olyan régen használt viszonyrendszereket veszünk alapul egy téma vizsgálatakor, amit ma már lehet, hogy nem használunk, és ezzel együtt a ma használatos sémákat félretesszük. Ilyen viszonyrendszer volt az általános és az eseti egymáshoz való viszonya. A különböző korokban a különböző iskolák más és más fogalmakat használtak erre, például ilyen az univerzália és a partikula. Nagyon egyszerűen: a fa mint általános létező és az egyes, konkrét fa viszonya egymáshoz. Ez a felvetés számtalan variációt ad arra, hogy megpróbáljuk megérteni a létezést. Hogy mi miért létezik, és a létezők milyen viszonyban vannak egymással. És persze ennek etikai következményei is vannak a személyes életünkre nézve: attól függően, hogy milyen következtetésekre jutunk.
Egy példát említek, amit a későbbiekben majd jobban körbe is járok: attól függően, hogy a kérdésre, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás – milyen választ adunk, egészen más következtetésekre jutunk, és ezekből más és más etikai eredmények születnek. Bocsánat a pofátlan leegyszerűsítésért, de a nyugati gondolkodás több mint kétezer évében lényegében az a vita állt a középpontban, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás. Sawyer a fenti idézetben zseniálisan ennek a vitának mintegy ötszáz évét foglalta össze egy bekezdésben. A következőkben megnézzük ezt a vitát közelebbről is.
