sokajóból

"Éppen ilyen magányos embereknek van szüksége szeretetre, társakra, akik előtt egyszerűek és nyíltak lehetnek, mint önmaguk előtt, akiknek jelenlétében feloldódik a görcsös hallgatás és megszűnik a színlelés kényszere is." Nietzsche

Vágyak istene

2014. december 01. 11:05 - Szikszai/Szabolcs

Mi a baja az embernek a kegyelemmel?

barth_1.jpg“De mit jelent ebben az összefüggésben Isten kegyelme? Meg kell látnunk, hogy nem magától értetődő,  ha az ember abban a tevékenységében, amit Isten megismerésének tart, nem marad egyedül, nem csak önmagával foglalkozik, a maga létének abszolutizálásával, a saját dicsősége tükörképének felállításával.  Ennek a gondolatmenetnek nem volna reális tárgya, és mint istenismeret, puszta öncsalás volna, amely tele van bizonytalansággal. A magunk erejéből minden Istenre vonatkozó gondolatmenet üres. “ Karl Barth, Isten megismerhetősége (In: Geréb Zsolt, Barth Károly dogmatikája)

Az ember nem tud nem vallásos lenni. Mivel általában véve az ember egy másik viszonylatában értelmezhető, valakinek lennie kell a másik szerepében. Az isten-nélküli önismeret Isten helyére is saját magát helyettesíti be. Ebben a tekintetben azok a keresztyének, akik saját önismeretükből következtetnek Isten milyenségére, ugyanazt teszik, mint azok, akik tagadják Isten létezését. Istenre nem lehet önmagamból következtetni. Az ember nem egy analógia Isten létére (ha vagyok, lennie kell Istennek). Ha önmagam létezéséből és milyenségéből következtetek Istenre, akkor az általam elképzelt Isten önmagam kivetítése lesz. Így redukálom Istent emberszabásúvá. De nem az ember alkotta (és alkotja) Istent, hanem Isten alkotta az embert. A saját képmására alkotta. Ez a képmás összetört, elhomályosult. Ez a képmás csak Jézus Krisztusban állt helyre. Ha saját “istenképűségemből” következtetek Istenre, és magamat használom analógiaként Isten megismerésére, szükségképpen egy torz istenképet kapok, mert az ember istenképűsége eltorzult.

Barth ebben a részben az úgynevezett természeti teológiát teszi kritika tárgyává (naturális teológia). Ennek az a lényege, hogy Isten a teremtett világ (és benne az ember) megértése által megismerhető. Barth szerint ez önbecsapáshoz vezet, mert Isten “egészen más”. Istent saját kinyilatkoztatása által lehet megismerni. És ez okoz gondot az embernek, és nem ritkán a keresztyéneknek is. Ugyanis ilyenkor felszínre kerül mindaz, amit én gondolok Istenről. Az Istenről bennem kialakult kép ütközik az Isten saját magáról kijelentet szavával. Ilyenkor hangzanak el ezek a mondatok: ezzel nem értek egyet; szerintem Isten nem ilyen; Isten nem büntethet meg; Istennek az ember értékes; és extrém de nagyon elterjedt formájában: az Ószövetség Istene nem azonos Jézus Krisztus atyjával. És persze a racionalista szemlélet is ide tartozik: a mitikus elemeket ki kell hagyni a kijelentésből, mert azok idejétmúltak. Így hoz létre az ember a Kijelentésből is egy saját(os) istent. Isten kijelentése magáról: részletek. Azokat az idézeteket megosztom Istenről, amely alátámasztja azt, amit róla gondolok, azokat pedig, amelyek nem férnek bele az Istenről alkotott képembe, egyszerűen kihagyom. Egy szerintem-isten szükségképpen hamis isten.

Barth azt mondja, hogy Isten megismerésének a lehetősége már önmagában is kegyelem.  Hogy az ember a Kijelentés (Biblia) és a benne tevékenykedő isteni Lélek munkája által képes megismerni az egyébként megismerhetetlent.

Mi a baja az embernek a kegyelemmel? Miért egyszerűbb egy olyan Istenben hinni, ami olyan mint én? Aki saját létem analógiája? Mert egy ilyen isten kiszámítható. Hiszen nem több, mint önmagam istenné-tétele.

A Kijelentés által megismert Isten megváltoztat, felforgatja mindazt, amit eddig magamról gondoltam, mély nyomot hagy rajtam minden egyes találkozás ezzel az Istennel. Ez az Isten azt mondja én a VAGYOK vagyok (héberben ez a létige). Aki nem az ember analógiája, önmagából levont következtetése, hanem az az Isten, aki által értelmet nyer a létezésem.

2 komment