“A kognitív pszichológiai kutatás többszörösen is bebizonyította, hogy az emberek oly módon igyekeznek megkeresni, idézni és értelmezni a bizonyítékokat, hogy azok fenntartsák a hitüket.  Az adatok értelmezését gyakran alapvetően befolyásolja a kutató hite. Ezek az implicit hitek gyakran olyan mélyen befészkelik magukat a tudatba, hogy hatással vannak arra, miként dolgozzák fel az emberek az információt és vonják le a következtetéseket. A vallásos és vallásellenes hitrendszerek egyaránt ellenállnak bárminek, ami azzal fenyeget, hogy aláássa őket. A mélyen elraktározott feltevések gyakran úgy adják elő ezeket az implicit elméleteket, mintha azok szinte egyáltalán nem befolyásolnák az adatokat.” Alister McGrath, Dawkins istene; gének, mémek és az élet értelme

Ember és ember között áthidalhatatlannak látszó szakadék van abban a tekintetben, hogy ki hogyan viszonyul az igazsághoz. Intelligenciától függetlenül vannak emberek, akik képtelenek különbséget tenni az igazság és a saját igazság-értelmezésük között. Tehát számukra az igazság nem egy “általam igaznak elfogadott” dolog, hanem maga az igazság. Tettenérhető ebben az igazsághoz való viszonyulásban a csecsemő édesanyjához fűződő viszonya. A csecsemő élete első hónapjaiban nem képes különbséget tenni saját teste és édesanyja teste között. Nem képes különbséget tenni a környezet és önmaga között. A különbségtételre való képességet nevezzük tárgyállandságnak: a tárgyak akkor is léteznek, ha nem érzékeljük őket. Ez azt jelenti, hogy a csecsemő megérti, hogy az érzékelés nem azonos az érzékelt dologgal. Ha nincs itt anya, nem azt jelenti, hogy megszűnt létezni, csupán azt, hogy nincs itt.

Azt gondolom, hogy az érett gondolkodás ismérve egyfajta a gondolkodás területén megnyilvánuló “tárgyállandóság”. Csak itt nem tárgyakról vagy személyekről van szó, hanem fogalmakról és eszmékről. Azt jelenti, hogy a fogalmak és az értékek, amelyeket a fogalmak magukban hordoznak, függetlenek az én érzékelésemtől. Nem azonos a fogalom és az általa közvetített érték azzal, ahogyan érzékelem, vagy megértem azt. Ez az én személyes megértésem és nem maga a fogalom. Magyarán az én igazam nem lehet azonos magával a tőlem függetlenül is létező igazsággal. És ezt továbbgondolhatjuk: például a “mi igazunk” mint nép, mint vallás, mint politikai párt, tudományos elmélet, eszmerendszer, állam vagy család, kis és nagy közösségek. Az igazunk nem lehet azonos a tőlünk függetlenül létező igazsággal.

A párbeszéd működésképességének az akadályozója ha a párbeszédben résztvevő felek nem egy tőlük függetlenül már párbeszédüket megelőzően is létező igazságról szólnak, hanem személyes igazságaik abszolútként történő bemutatásáról.

Nem azt állítom, hogy két vagy több igazság van, vagy hogy nincs igazság és minden relatív. Azt állítom, hogy van egy igazság, de ez az igazság tőlünk független igazság. Nem birtokolhatjuk ezt az igazságot. Az ember élete ennek az embertől függetlenül létező igazságnak a megismerésével telik, és mégsem képes azt megérteni még generációk áthagyományozott értelmezései révén sem. A sértődések és személyeskedések, amelyek az emberek között történnek, miközben dialógusban vannak, abból fakadnak, hogy a részvevő felek nem tesznek különbséget személyes érzékelésük és az igazság között. Vagy nekem van igazam, vagy neked. Ha neked igazad van, én tévedek, vagy én hazudok. Pedig az igazság független az ember igazság-érzékelésétől. Az ember igazságérzékelése sokkal több információt hordoz magában arról az emberről, aki érzékel, mint az igazságról, amit érzékel. Ezért izgalmasak az élettörténetek és az eszmék egymáshoz fűződő viszonya. Az ember számára nagyon vonzó elfogadni valamit igaznak, majd öntudatlanul ezt az igaznak elfogadott dolgot azonosítani az abszolút igazzal. Személyes igazság-érzékelésem abszolút igazként történő értelmezésének az oka bennem keresendő. Én nem akarom, hogy másként legyen, azt akarom, hogy ez legyen az igaz. Nem lehet másként.

A kereszténység egy kijelentés-vallás. Ez azt jelenti, hogy a keresztények hite szerint az igazság nem az embertől, hanem az Istentől származik. Nem az ember beszél Istenről, hanem Isten beszél magáról és mindarról, amit teremtett. Isten önmagát jelenti ki. Ezt a kijelentést tekintjük igaznak (abszolútnak). A probléma viszont így is fennáll, mert az ember igazság-érzékelése és az igazság nem azonosak egymással. Ezért a bibliamagyarázók ezer évek óta újra és újra hangsúlyozzák, hogy a Biblia saját magát magyarázza. Hogy az, hogy mit mondunk Istenről egyetlen módon lehet igaz: ha a Szentírás összefüggésében igaz. És még így is vannak értelmezési problémák bőven: ezért van annyi felekezet.

Ha egy ember még soha nem gondolt arra, hogy nem csak mások tévedhetnek, de ő maga is, az egyértelmű jele annak, hogy képtelen különbséget tenni a tőle függetlenül létező igazság és saját igazság-értelmezése között.