Gondolkodtam, hogy vajon én kinek a tanítványa vagyok. Miért van az, hogy erős az etikai és filozófiai megközelítésekre való hajlandóság bennem. Sokszor érzem úgy, hogy e megközelítések miatt egyfajta kívül-állóságra vagyok ítélve. Persze, nem hagyom magam, de nem kis feladat még magam számára sem, megfogalmazni hogy mit is gondolok egy adott dologról.

Miközben azon gondolkodtam, hogy az én gondolkodásmódomat ki befolyásolhatta, hogy kinek a tanítványa vagyok, rájöttem, hogy a filozófia és etika professzorom tette rám a legmélyebb benyomást a megközelítésével és a szemléletmódjával. Közvetlenül előadásai által és közvetve könyvei és tanítványai által, akik szintén egyetemen tanítottak. Ő volt Frank Sawyer. Úgy döntöttem, megalkotom a saját anamnézisemet, és felkutatom, hogy mit miért gondolok úgy, ahogyan. Ennek az anamnézisnek az elkészítéséhez Frank Sawyer professzor úr írásaiból vett idézeteit hívom segítségül. Ezzel szeretnék számára is emléket állítani.

2007-ben Kolozsváron töltöttem egy egyetemi szemesztert. Épp újszövetségi exegézisből vizsgáztam, amikor a vizsgát követően a kolozsvári professzor, Geréb Zsolt érdeklődött a sárospataki dolgok után. Ő emelte ki, hogy Frank Sawyer munkássága egyedülálló a jelenkori magyar teológus-képzésben. Filozófia és etika. Korábban nem is gondoltam erre, hogy ekkora jelentősége van annak, hogy az etika és a filozófia nem töltelék-tárgyak a képzésben, hanem a képzés centrumában helyezkednek el.

Frank Sawyer nem Magyarországon született, nem magyar volt, de élt a világ számos országában, és 1992-től Sárospatakon élt és tanított. Épp ez az egyszerre benne-lét és egyszerre kívül-lét az, ami megközelítését igazán izgalmassá és jelentőségteljessé teszi. Azt hiszem, ahhoz, hogy az általa feltett kérdésekhez éretté váljunk, még évek (ha nem évtizedek) kellenek. Egy igazi kérdés-feltevő gondolkodó volt. Jó teológus módjára nem a kijelentések álltak előadásai és írásai középpontjában, hanem a kérdések. Miközben hidat képezett a korabeli gondolkodás és a jelenkor között, olyan kérdéseket fogalmazott meg, amelyek egyszerre kirángatják a hallgatót, az olvasót abból a belsős világból, amiben a minden logikát nélkülöző gondolatvezetés is logikusnak tetszik. A legfontosabb, amit tőle és tanítványaitól tanultam, az a kérdés-feltevés. Elsőként magamnak, önmagam, saját igazságaim megkérdőjelezése.

Úgy döntöttem, hogy anamnézisemet gondolkodása tanulmányozása által készítem el.

"Az igazak emlékezete áldott..." Péld 10,7